Eredet: Időszámításunk előtt

Jelleg: Arab

Marmagasság: 160cm

Küllem:

Egyenes,enyhe kosfej,erős nyak,alacsony mar. A lapocka néha meredek, a váll kiálló. Amellkas mély,a far és a hátsó lábak távolról sem tökéletesek. A végtagok gyakran hibásak, de kemények,szárazak,ellenállóak. A farok mélyen tűzött, dús.

Jellem:

Rendkívül szívós, igénytelen,erős,rövidtávon nagyon gyors, hihetetlenül kitartó fajta. Lépése rövid, ügetése kissé akciós, vágtája könnyed, de nem elég tértnyerő. Nagyon kötődik a gazdájához, erős idegzetű és jól alkalmazkodik. Nagy munkakészségű, barátságos ló.

Története:

A berber az Equus africanus Sanson fő törzse. Ez a populáció a jégkorszak elől menekült vadlovak leszármazottjának tekinthető, így valószínű,hogy a berber az arabnál is ősibb fajta. Sajnos a berber főként Európában, sohasem tudta kivívni magának azt az elismerést, amit az arab és az angol telivér kiharcolt magának. Ennek oka legfpképp az ismeret hiánya, és a hiányzó származási lapok. A 7.-dik századtól megkezdődött az arabokkal való nemesítés, és a két fajta keveredése. A fajta a 17.-dik században érte el népszerűsége tetőfokát.

Arab-berber

Fő tenyészkörzete ma Algéria, Tunézia,és Franciaország. Ma ez már különálló fajta. A tenyésztés alapjául berber kancák szolgáltak, melyeket arab ménekkel fedeztettek. A legsikeresebb párosításnak a berber kanca X arab mén (50%-50%), majd erre berber mén (25%-75%) bizonyult. A berber vérhányad semmiképp nem kerülhet 25% alá.

Breton-berber

A berber ló e nehéz testű változatát Algériában, Marokkóban tenyésztik, és mint neve is mutatja, a breton lóval való keresztezés eredménye. Szintén különálló fajtát képez, és egyre elterjedtebb.

Tenyésztő Szervezetek:

A berber tenyésztést ma  nagyobb ménesekben folytatják. Tunéziában az egyik 1881-ben alapított Sidi Thabet állami ménes, A másik El Bathan, 1872-ben alapították és 1956 óta független nemzeti ménes, 50 ménnel. A tenyésztőket a Világ Berbertenyésztőinek Szövetsége (OMCB) fogja össze.